gútai asztalitenisz klub

A sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.

Az asztaliteniszezők klubja a gútai pinpongkedvelők önkéntes, aktív társulata, akiknek célja e sportág öregbítése és az ifjúság nevelése. 

Az asztaliteniszezők klubja a városi szabadidőközpont melletti szakkörök egyike. Szépen, gyorsan és főleg a sikeresen fejlődő sportágak közé tartozik. Az elmúlt időszak versenyeit elszántan, már rég elhasználódott, de ideiglenesen felújított asztalokon játszottak, de mostmár 4 profi asztalnál játszhatunk. A klub 20 hivatalosan bejegyzett főt számlál, kezdve az általános iskolásoktól, a középiskolásokig, valamint a felnőtt A és B csapat tagjaiig, akik már több év járási bajnokságot tudhatnak maguk mögött. A sikeres munka, az edzések már eddig is meghozták gyümölcsűket, hiszen az A csapat járási versenyben feljutott a IV. ligába, igaz vissza is esett mivel leépités volt az elmúlt években. A nagy érdeklődésre és aktivitásra való tekintettel további diák és felnőtt csapatot szeretnének feljuttatni a járási versenybe. 

Vezetőségük bízik abban, hogy eme célkitűzéseik még több fiatal vagy akár idősebb sprtkedvelő ember aktivitását, szimpátiáját nyeri el




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 5
Havi: 22
Össz.: 4 678

Látogatottság növelés
Oldal: klub megalakulása
gútai asztalitenisz klub - © 2008 - 2024 - gutaipingpong.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »